Tiszta fejjel

- Nézd, milyen aranyosak! – mutatott Becka elérzékenyülve Sophie és Adam felé.

- Úgy ám, Sophie-nak biztos jó estéje volt - kuncogott az ártatlannak tűnő Lisa, belegondolva a tegnapi estéjükbe.

- Mi lenne, ha felkeltenénk őket? - csillant meg Becka szeme gonoszkodva, mire Lisa egy csúnya pillantást vetett rá. De végül közös megegyezés alapján úgy döntöttek, hogy nem fogják felébreszteni a kanapén szunyókáló párost, így csendben kisomfordáltak a konyhába reggelit készíteni.

***

Pár perccel később Adam elkezdett mocorogni, és a szemét dörzsölgette. Mikor aztán kezdett kicsit magához térni, megpillantotta az édesen szuszogó Sophie-t. A lány még mindig az ölében feküdt.
Adam nézte egy darabig, aztán megsimogatta az arcát, mire Soph először csak forgolódni kezdett, majd végül ő is felébredt, és kinyitotta a szemeit. A fiú eközben azon elmélkedett, hogy vajon megismeri-e őt a lány az este után. (Jobban mondva, inkább a tegnap elfogyasztott alkoholmennyiség sokasága aggasztotta.)
Vajon emlékszik a csókjukra? – merengett el egy-két másodpercig. Remélte, hogy igen lesz a válasz…

Közben Sophie, aki félálomban nézegetni kezdte a körülötte fekvő embereket, most feltápászkodott Adam öléből, és felült a kanapén, majd álmosan körbenézett.
A szobában kész káosz uralkodott, mindenhol piás poharak, chips-es zacskók és temérdek alvó ember. Adam már kezdett kétségbeesni, hogy a lány annyira nem törődik vele, hogy még csak észre sem veszi őt, ám a következő pillanatban Soph ránézett, majd megszólalt:

- Szia, Adam. Hát itt maradtál? – kérdezte, és boldog mosoly jelent meg az arcán.

A fiú a meglepődöttségtől először szóhoz sem jutott egy ideig, elégedetten nyugtázta, hogy Sophie még a nevére is emlékszik, így nincs miért aggódnia.

A lány meg mintha kitalálta volna a fiú gondolatait…
- Nyugodj meg, az éjszaka minden egyes pillanatára tisztán emlékszem, sőt arra is, hogy milyen jól éreztem magam veled – folytatta, és arcára pimasz mosoly ült ki.

- Örülök, hogy így gondolod - szólalt meg Adam megkönnyebbülten. - Remélem folytatása is lesz az estének... - tért aztán rá a tárgyra habozás nélkül, és Sophie álmos szemeit fürkészte. - Tudod, arra gondoltam, hogy lenne-e kedved eljönni velem ma este a tengerpartra - ajánlotta fel óvatosan. - Pár haverom lesz csak ott, tábortűz, zene, meg ami kell... – kezdett aztán belelkesülni.

- Hát persze, jól hangzik! - mondta hasonlóképp lelkesülten, szemernyi gondolkodás nélkül Soph, majd egymásra nevettek.

- Örülök neki - vigyorgott Adam. - De most az az igazság, hogy vissza kéne mennem a koleszba. A többiek már biztos aggódnak, hogy hol vagyok, és Dan meg fog ölni, amiért még csak egy sms-t sem dobtam neki – ecsetelte, bár látszott rajta, hogy nem igazán izgatják a következmények. Főleg ezután, a remekre sikerült este után.

- Hát, nekem is össze kéne pakolnom, meg a barátnőimet is meg kéne keresnem - szabadkozott a lány is, de azért nehéz szívvel engedte el a fiút.

Így Adam sóhajtva felállt, és az ajtó felé indult, mire Sophie követte őt, s végül mindketten megálltak az ajtó előtt, a küszöbön.

- Hát akkor... – kezdett bele a fiú bizonytalanul.

- Este találkozunk - segítette ki a lány. - Már nagyon várom - fűzte hozzá mosolyogva.

- Én is - vidult fel Adam, és kifelé indult, hirtelen azonban megtorpant. - Hoppá, elfelejtettük megbeszélni, hogy hol találkozunk – világított rá a kis bakijukra. - Melyik koleszban vagy? – kérdezte. - Odamehetnék érted, mondjuk nyolcra - vetette fel az ötletet.

- Tudod, hol van a Western gimi kollégiuma? - kérdezte Sophie érdeklődő tekintettel.

- Hát persze, hisz én is oda járok! És közvetlenül mellette van a szobánk is.

- Ezt nem mondod komolyan?! – meresztette nagy szemeket a lány a hír hallatán. - Akkor hogy lehet, hogy még sohasem találkoztunk? De tényleg, még csak nem is rémlik, hogy láttalak volna.

- Fogalmam sincs. És én sem emlékszem, hogy valaha is találkoztunk volna, pedig ezeket a gyönyörű szemeket biztos nem felejteném el - bókolt Adam.

- Köszönöm - pirult el a lány. „Hát, te sem panaszkodhatsz” - tette aztán hozzá magában, és csábos pillantást vetett Adamre.

Hosszú percekig csak álltak egymást vizslatva, Sophie egészen elveszett Adam gyönyörű szemeiben.
Békés olvadozásukat azonban hirtelen egy telefoncsöngés szakította meg, Adammobilja szólalt meg véget vetve az idillnek. A fiú kissé bosszúsan, ámbár bocsánatkérő tekintettel vette fel a telefonját, Sophie pedig továbbra sem vette le róla a szemét.

- Szia, Dan.... Igen, minden rendben... majd ha visszaértem, elmesélem… Nem, ne aggódj, találkozunk a tábortűz előtt... Oké, sietek vissza - azzal letette a telefont.

- Ne haragudj, Dan volt, a legjobb haverom, aggódik, hogy este nem megyek a buliba.

- Óóó, értem, akkor tényleg nagy partinak ígérkezik, ha ennyire nagy az izgalom miatta. Egyébként meg nem kell bocsánatot kérned, hiszen én tartalak fel.

- Egyáltalán nem tartasz fel - hárított Adam -, még órákig képes lennék veled maradni.

Sophie, bár ezt a kijelentést örömmel hallotta, tudta, hogy nem marasztalhatja már sokáig a fiút. Na meg, persze, őt is várják, a barátnői már biztosan tűkön ülnek. Igen, Soph tudta, hogy hosszú délután vár rá, hiszen be kell számolnia majd nekik az este minden apró részletéről.

- Hidd el, nem lenne olyan izgalmas velem maradni – pirult el a lány –, a barátodnak meg szüksége van rád. Pár óra múlva úgyis újra láthatsz – mosolyodott el.

- Rendben, azt hiszem, ezt a pár órát még valahogy kibírom – kacsintott Adam, majd közelebb lépett a Sophoz, és egy lágy puszit nyomott annak arcára. Úgy gondolta, nem sietteti a dolgokat, nem akarta letámadni Sophie-t, nehogy valami szoknyapecérnek könyvelje el őt a lány magában. Pedig lehet, hogy nem téved túl nagyot, ámbár ki tudja…

Aztán nagy nehezére esett Adamnek, de végül otthagyta a lányt. Sophie követte még egy darabig a tekintetével az alakját a küszöbön állva, ám valaki hirtelen megzavarta. Lisa lépett mellé.

- Elment? – kérdezte Lizy, bár tudta a választ a kérdésére, mégis Sophie szájából akarta hallani, kíváncsi volt, hogy szavaiból mit tud kihámozni.

- El - nézett barátnője a távolba vágyakozóan.

- Akkor lesz egy kis időd, hogy elmeséld nekünk mi is történt tegnap este - dörzsölte össze Lisa a kezeit lelkesen, mire Sophie borús hangulata nyomban elszállt, s egyszerre mosolyodtak el.

- Hát jó, nem bánom, de neked is van ám mit mesélned a tegnappal kapcsolatban! - jegyezte meg pajkosan, és Lisa arcát kezdte fürkészni. Barátnője arckifejezése mindent elárult neki, az évek során megtanultak olvasni egymás arcából, így nem volt szükség felesleges szavakra.

- Menjünk be - intett Liz a fejével. - Becka már tűkön ül, ő is kíváncsi, hogy miről maradtunk le.

Az ajtó becsukódott a két lány mögött, ők pedig a konyha felé vették az irányt. Már tíz óra körül járt, de még mindig hatalmas emberkupacok voltak bent ,,elszórva” a földön. A lányok átvergődtek az alvó embertömegen, óvatosan, hogy senkit se ébresszenek fel. A konyhába érve pedig Beckyt az asztalnál ülve találták, épp egy pirítóst majszolt.

- Na végre, azt hittem már sose jöttök vissza. Mi tartott ennyi ideig? - nézett barátnőire szemrehányóan.

- Sophie sokáig búcsúzkodott - csipkelődött Lisa

- Nem is igaz! Különben meg te csak ne szólj semmit, neked is van mit mesélned - pirított rá Soph, és felvont szemmel méregette barátnőjét.

- Na, jól van, de csak akkor, ha ti is mindent elmondotok.

- Persze – bólogattak a lányok, mintha kötelező lett volna.

Lisa és Sophie a hűtőhöz mentek, és némi reggelinek valót vettek magukhoz. Lizy narancslevet töltött magának, majd gofrit csipegetett, Sophie pedig a müzlijét kanalazta. Közben Rebecca belekezdett a mondandójába.

- Hát, akkor kezdem én, ha már ti nem vagytok képesek egy szót sem kinyögni – kezdett bele durcásan, mire barátnői cinkos pillantást váltottak. Úgyis tudták, hogy Becky ég a legjobban a vágytól, hogy elmondhassa, mi történt vele.

- Hát Jacob nagyon aranyos srác. Irtó helyes és még focizik is - kezdte Becka, és felcsillantak szemei - Sőt, nem fogjátok elhinni, de rajtatok kívül nem beszélgettem még senkivel ilyen jót. Mesélt a tesójáról meg a szüleiről. Az apukája minden áron be akarja venni a cégébe a suli után, de ő focizni akar. Ezt már mondta neki is, de az apja hajthatatlan, hallani sem akar a fociról, mert azt mondja, abból nem lehet megélni. Viszont a csapat edzője és Jacob anyukája is úgy gondolja, hogy egy sport suliba kéne mennie, mert nagyon tehetséges. Szóval, most nem tudja, mitévő legyen. Ja, és képzeljétek elhívott sétálni! - a lány kicsit hadarva beszélt, mert olyan izgatott volt. - Azt mondta, hogy jobban meg akar ismerni, meg hogy nem találkozott még olyan lánnyal, mint én, akivel ennyire jól megértették volna egymást - Becka, miután ezt az egészet egyben elcsicseregte, fülig pirult, és a plafonra szegezte álmodozó tekintetét.

- Csak nem? - kérdezte Lisa ironikusan. – A nagy Becka Miller szerelmes?

- Mi? Dehogy vagyok szerelmes! – szegezte izzó tekintetét a vádlott Lisára. – Csak jól elvoltunk tegnap este - vonta meg a vállát látszólag érdektelenül.

- Na persze. Azért tudod már fejből az önéletrajzát, meg az életcélját - élcelődött a lány. - Tényleg, hány évesen is kezdett el focizni?

- Húú… Lisa Hudson, most meghalsz!
A következő pillanatban Lisát telibe találta egy jókora adag lekvár, amit nem is olyan rég még Becky a pirítósára kenegetett.

- Na de lányok, elég legyen! – rótta meg őket Sophie, és lefogta Lisa gofrit lendítő kezét, nehogy kitörjön a kajacsata. Így a lányok szót fogadtak, és abbamaradt az inkább testvériesnek, semmiképpen sem ellenségesnek nevezhető harc.

- Na, most te jössz, Lizy drága - nógatta az imént vele csipkelődő lányt Becka. – Meséld csak el, milyen volt Oliver karjaiban… nem, inkább a szájában tölteni az estét?

Lisa egy gyilkos pillantást vetett Beckára, majd Sophie-hoz fordult, és neki kezdett el áradozni.

- Szóval, Oliver igazán aranyos... és jóképű…. és jól csókol…

- Hát azt láthattuk - szólt közbe Sophie.

- Te beszélsz! – vádaskodott Lisa, de abba is hagyta, mert gondolatai Oliver körül jártak. - Jó volt vele – jelentette ki, de arca nyomban komorrá is változott.

- De? – kérdezett rá a most már megnyugodott Becka.

- De amint elmentem mellőle, már egy másik lány torkába dugta le a nyelvét. Nekem ilyen pasi nem kell! – váltott át határozott hangnemre, de azért látszott, hogy fájt neki a dolog.

- Igazad is van. Nincs szükséged egy ilyen alakra! – vigasztalták barátnői.

- Te jössz, Sophie! - terelte el a témát Lisa gyorsan. - Fogadok, hogy neked sokkal több mesélnivalód van, mint nekünk kettőnknek együttvéve. Ki a titkos idegen? És mi lett a szabályaiddal, hogy az első találkozáskor még egy csók se csattanhat el?

- Hát ez az! – csatlakozott Becka is - Azt hittük a Sophie Watson féle szabályok kőbe vannak vésve.

- Eddig úgy is volt – hebegett össze-vissza Sophie. - De…

- Deeee? - kérdezték barátnői egyszerre.

- De ez most más. Ezt nem érthetitek. Azok a szemek… ti nem láttátok, hogy milyen gyönyörű szemei vannak? - ábrándozott el.

- Sophie, te tisztára beleestél – világított rá a tényre Becka. - Nekünk bevallhatod.

- Ááá, dehogyis… csak azt mondtam, hogy jól néz ki. Ennyi az egész.

- Na és mi van azokkal a szemekkel? – kérdezett rá újból Lizy.

- Csodaszépek… – olvadozott Sophie ismét, észre sem véve önmagát.

- Na látod, ugye, hogy belezúgtál! Valld csak be, nem ciki – mosolygott Lisa őszinte megértéssel.

Sophie töprengően nézett barátnőire. Vajon lehetséges volna, hogy igazuk van?
De hát még csak egy napja ismeri Adamet! Azaz, pontosabban még egy napja sincs, hogy találkoztak. De amikor ránéz a fiú, ő majd elolvad. Na és a mosolya…
Soph el sem tudta képzelni, hogy lenne olyan lány a földön, aki ne habarodna bele abba a mosolyba. Ő mégsem akarta tudomásul venni, hogy többet érezne a fiú iránt, mint szimpátia. Nem az a fajta lány, aki egyik pillanatról a másikra szerelmes lesz.

A lány arra riadt a mélázásából, hogy valaki megcsípte az oldalát.

- Sophie… Sophie, jól vagy?

- Igen, persze, csak elgondolkoztam.

- Hát azt észrevettük. De mi lehetett olyan fontos, hogy félbehagytad miatta a mesélést? – tudakolták.

- Az igazat megvallva Adamről gondolkoztam – vallotta be pironkodva. - Tegnap találkoztunk először, de olyan mintha mindig is ismertem volna. És amikor megcsókolt… azt kívántam bárcsak sose érne véget. Nem is tudjátok elképzelni, már most hogy hiányzik - szomorkodott.

- De miért vagy szomorú? A szerelem jó dolog, nemde? - nézett kérdőn Lisa Beckyre.

- Dehogynem – bólogatott Becka. - Szerelmesnek lenni a legjobb dolog a világon! Mért vagy szomorú, Sophie? – csodálkozott.

- Nem vagyok szomorú, csak nem szeretném nagyon beleélni magam ebbe a dologba. Ki tudja, lehet, Adam nem is akar tőlem semmit. Értsétek meg, nem akarom nagyon beleélni magam ebbe az egészbe – ismételte el, mintegy nyomatékosítás céljából.

- Ne légy buta, Soph! – szólt rá Becka. - Te tényleg azt hiszed, hogy Adam azért verekedett Tommal, mert úgy tartotta kedve?

- Vagy azért maradt veled egész éjjel, mert nem volt jobb dolga? - kontrázott rá Lisa.

- Te tényleg ezt hiszed? – kérdezték a lányok elképedve.

- Na jó, talán tényleg akar tőlem valamit, és talán én is őtőle… - sóhajtott megkönnyebbülten a lány, és arcán egy halvány mosoly jelent meg. - Amúgy Adam elhívott estére – szólta el magát hirtelen.

- Mii?! Hát ezt meg mért csak most mondod? – ripakodott rá egy kicsit sértődötten Becka.

- Becky, nyugodj le… - súgta oda barátnőjének csitítóan Lisa. - Sophie-nak igazán nincs szüksége arra, hogy ordibálj vele.

- Jól van na – motyogta a lány.

- Hát, nem is tudom, miért nem mondtam eddig… - tűnődött Soph.

Ő igazán, tényleg el akarta mondani a barátnőinek, csak éppen teljesen kiment a fejéből. Túlságosan aggódott amiatt, hogy talán többet érez Adam iránt… Többet, mint amennyit kéne.
- Soph… Sophie - rázta meg a lány vállát Lisa újfent.

- Min gondolkozol folyamatosan? Hiszen randira hívott, nem? Nem értem miért aggódsz… - értetlenkedett. - Figyelj, Sophie, ígérj meg nekem valamit, jó?

Lisa mélyen barátnője szemeibe nézett, és úgy mondta:

- Meg kell ígérned, hogy ezentúl nem agyalsz azon, hogy mit nem kéne csinálnod. Ne az eszed parancsoljon, hallgass a szívedre. Oké?

- Hidd, el jót akarunk neked - csatlakozott Becka is a szentbeszédhez –, és leállítunk, ha nagyon elszaladna veled a ló! De Adam rendes srácnak tűnik, ne rontsd el azzal, hogy még csak esélyt sem adsz neki, mert eluralkodott rajtad a félelem. Kezdj el élni Sophie Watson! Hagyd hátra azokat a buta szabályokat, és élvezd az életed! – hangzott a parancs.

Sophie nagyot sóhajtott, majd arcán megjelent egy nagy vigyor. A következő percben már barátnői ,,nyakában” kötött ki.

- Jaj csajok, annyira jó, hogy rátok mindig számíthatok! Nem is tudom, mi lenne velem nélkületek.

A lányok még pár percig ölelkezve álltak, de Sophie-nak eszébe jutott, hogy estére elígérkezett, és a lakás még mindig elég rumlis, na meg, persze, az a sok másnapos ember, aki a nappaliban szunyál…

- Nem gondoljátok, hogy fel kéne kelteni a többieket? – tette fel az ésszerű kérdést. - Tudjátok, még takarítani is kell… És, arra gondoltam, hogy segíthetnétek kiválasztani, mit vegyek fel este.

- Igazad van, a takarítás amúgy is elveszi az egész délelőttünket, úgyhogy jobb lesz nekiállni. Utána visszacuccolunk a koleszba, és mehetünk is vásárolni - derült fel Lisa. - A második része már nem hangzik olyan szörnyen, nem gondoljátok?

A lányok kimentek a konyhából, és felkeltették a földön fekvőket. Elbúcsúztak mindenkitől, és sorban kitessékelték a lakásból a másnaposan tévelygő emberkéket. Mikor a ház végre teljesen kiürült, a lányok elkezdtek takarítani. Felszedték a földről az üres poharakat, chips-es zacskókat, miegyebet. Később Becka porszívózott, Lisa és Sophie pedig a bútorokat tolták vissza eredeti helyükre.
Jó két óra múlva a ház már csillogott is, meg nem mondta volna senki, hogy tegnap féktelenül bulizó tinik tömkelege árasztotta el a házat.
A lányok viszonylag gyorsan kész lettek, így időben visszaértek a kollégiumba. Kipakolták otthonról hozott frissen vasalt ruháikat a szekrényükbe, majd fölhuzatoltak, ugyanis nem volt ki megcsinálja helyettük. Ezután egy kevés pénzt vettek magukhoz, és besétáltak a városba.

***

Az igazat megvallva Windermere egy bűbájos kisváros Angliában. Az emberek nagyon kedvesek, mindenkinek van egy jó szava a másikhoz. Az élet nagyon nyugodtnak tűnik, de ne felejtsük, a látszat néha csal. A kisvárosok átka, hogy nincs titok senki előtt sem, vagyis sajnos mindenki tud mindenről. Bár az is igaz, hogy ez néha jól jöhet.

A lányok végre kedvenc boltjukhoz értek, és azonnal belevetették magukat a keresgélésbe. Sophie nem akart feltűnő ruhákat választani, úgy gondolta, nem rendez puccparádét már első alkalommal. Bár azért tramplinak se akart tűnni, így végül egy egyszerű fehér top mellett döntött, és egy ahhoz illő, strasszokkal kirakott övet választott hozzá. (Azért nem tudta letagadni magát.)
Becka és Lisa is nézelődtek, mert ők is fel akarták frissíteni a ruhatárukat egy-két új darabbal, ki tudja, lehet, hogy jól fognak jönni még. Becky egy lila felsőt, Lisa pedig egy fehér szoknyát és egy magas sarkú szandált szerzett be, amire már két hete fájt a foga. Csak hát, Sophie bulijának összehozása nem volt két fillér, és Lisa csak most hétvégén találkozott az apukájával, aki természetesen jól ellátta hőn szeretett kislányát munícióval.

A vásárlás után a lányok beültek egy internetkávézóba, és rendeltek három epres turmixot, amikor is Beckynek eszébe jutott, hogy már hetek óta nem volt fenn Twitteren. Így odament egy géphez, és elkezdte a nála már rituálénak számító nézelődést. Először megnézte, hogy kapott-e új kommentet, majd szélesen elvigyorodott, mikor látta, hogy két fiú is írt neki. Válaszolt nekik, majd egy kósza ötlettől vezérelve barátnőit is odahívta a géphez.

- Arra gondoltam, hogy csekkolhatnánk Adam adatlapját – kezdett bele Becka, és arcán megjelent egy ördögi vigyor. - Na, mit szóltok?

- Oké – egyezett bele a vártnál is gyorsabban Sophie.

- De nem tudjuk a vezetéknevét. Hogy fogjuk így megtalálni? - akadékoskodott Lisa.

- Jaj, Lisa használd már kicsit az agyad! – szólt rá Becka negédesen. - Hát nem emlékszel?
Tegnap Adam nem egyedül volt, hanem azzal a sráccal jött, aki bent van a kosárcsapatban. Úhh, az a srác irtó helyeees! – alélt el Becka.

- Asszem, Peter Hopkins a neve – kapcsolódott be Sophie a társalgásba.

A lányok rákerestek a fiúra, majd megnézték az ismerősei között az Adam nevű embereket. És talált-süllyedt.
Csak pár embert hozott ki a kereső, így könnyen ráleltek a keresett személyre.
Adam Newman.
Az előképéről egyből fel lehetett ismerni. Valószínűleg egy kosárpályán állt, labdával a kezében, amiből arra lehet következtetni, hogy a suli kosárcsapatának tagja.

- Hmm. Nézzük meg az adatlapját is - javasolta Lisa.

- Pontosan azt fogjuk tenni – vágta rá Becky, és egy kattintással ott is volt az adatlapon.

Rengeteg kép volt ott. Na jó, nem olyan túl sok, hogy ettől már egoistának tűnjön, de azért nem kevés. Először is egy csomó képet találtak a barátaival, így arról is megbizonyosodtak, hogy kosarasok. A három lány elismerően nézett össze.
Aztán következett pár kép, amelyeken már lányok is szerepeltek. Ez még nem is lett volna baj, mert látszott a képeken, hogy a rajtuk lévő lányok vagy szurkolók, vagy haverok, az egyiken azonban három csaj, mondhatni, csak úgy ,,lógott” Adamen.
Na, ez a három már igenis gondot okozott. Róluk ugyanis azt kell tudni, hogy ahol csak megjelentek, ott addig tuti balhé lett. Nem volt nekik tabu senki, akit kiszemeltek, arról le sem lehetett őket vakarni. Egyforma fekete tónusú festett hajuk volt, és még öltözködésben is majmolták egymást. A legtöbben csak úgy hívták őket, hogy a klónok. Minden csaj féltette a pasiját, mert tudták, mi lesz, ha az egyik kinézi magának… Nincs menekvés. Akármilyen áron is, de megszerzi.

A lányok ijedten néztek össze, majd Sophie megszólalt.
- Ez még nem jelent semmit – nyugtatta magát. - Csak egy kép… - hebegte.

- Nem hát, ne aggódj, biztos csak odatolták a nagy seggüket a Te Adamed mellé. A hangsúly a tiéden van – nyomatékosította Becka.

- Pontosan. Ezerszer szebb vagy ezeknél a csajoknál, és ne hagyd, hogy ez a hülye kép elrontsa a kedvedet – utasította Lisa Sophie-t, akinek erre felcsillant a szeme, és nem hagyta, hogy eluralkodjon rajta a rosszkedv.

- Oké, nem hagyom. Na de most már iparkodnunk kéne, mert nem akarok elkésni a randimról – mosolygott önfeledten, majd kilibegett a bejáraton.

A lányok elismerően néztek utána, majd követték őt.

***


Egy jó negyed óra buszozás után már a kollégiumi szobájukban voltak. Kipakolták az ágyra újdonsült ruháikat, majd Sophie megállt az ágya előtt.
Tanácstalanság ült ki az arcára.
- Mi a baj? - néztek rá értetlenkedve barátnői. Nem tudták elképzelni sem, hogy mi lehet már megint a problémája. Hiszen olyan jól telt a délutánjuk!

- Jaj, csak azon gondolkoztam, hogy vajon milyen hideg lesz este? Szoknyát vegyek vagy nadrágot?

A lányok megkönnyebbülten elmosolyodtak, mert azt hitték, hogy már megint valami súlyos gond nyomasztja barátnőjük lelkét, de hála Istennek nem így volt.

- Szerintem nem lesz olyan rossz idő, nyugodtan vedd fel a farmerszoknyádat, az jól fog mutatni az új fehér topoddal - ajánlotta Lisa.

- Na és ha mégis hideg lenne, akkor ott van Adam pulcsija, biztos felajánlja neked. Bár, mondjuk, attól a lábad még mindig fázni fog - elmélkedett Becka kuncogva. - Legfeljebb akkor majd felhív a szobájába és ott felmelegedhetsz – folytatta ezt az élmény dús, ámde abszurd gondolatmenetet.

- Na de Becky, nem fogok a második randi után az ágyában kikötni! Nem mindenki olyan, mint Te – hangzott a csípős válasz.

- Ezt kikérem magamnak, én sem vagyok OLYAN… Csak, gondoltam, ti már úgyis aludtatok együtt, a következő lépes meg a...

- Ki ne mondd! - szakította félbe Soph. - Én nem fogok lefeküdni Adammel! - kelt ki magából.

- Jól van, nyugodj meg! Csak vicceltem, de úgy látom nem sült el valami jól.

- Hát nem – válaszolt Sophie tömören és velősen.

- De ugye most nem haragudtál meg rám? – bújt oda barátnőjéhez Becka.

- Nem, dehogyis, csak ez túl kínos téma nekem. Én olyannal akarom az első alkalmat átélni, akit tényleg szeretek. Úgy igazából. Lehet, hogy Adam lesz az a valaki, de lehet, hogy nem. Ki tudja, mit hoz a jövő?

- Megértem, és igazad is van, sajnálom, hogy ilyen hülyeségeket hordok össze állandóan. És, tudod, nagyon szerencsés lesz az a fiú, aki megkap majd. De ne siesd el, csak akkor, tudod… - itt Becky egy percnyi szünetet tartott -, ha már teljes mértékben készen állsz rá.

- Köszi, Becky, hogy megértesz. Igazán jó barátnő vagy - mosolygott rá Sophie.

- Na és én? Velem mi lesz? Én nem vagyok jó barátnő? – álsértődött meg Lisa.

- Jaj, dehogynem - helyeseltek a lányok. - Mit is kezdenénk a mi kis Lizynk nélkül?

- Na, azért – mondta Lisa, és egy édes mosoly jelent meg az arcán.

Becky az órára nézett. Már fél hat volt.

- Neked nem kéne elkezdened készülődni? Adam mindjárt itt lesz.

- Jesszus - kapott a fejéhez Sophie, azzal bevágtatott a fürdőszobába, és egy gyors frissítő zuhanyt vett.

Aztán előkotorászta a fürdőszobai szekrényéből a testápolóját, majd nekiállt kisminkelni magát. Nem akart túl feltűnő sminket, mondván, hogy ez még csak az első IGAZI randi, és úgyis csak a partra mennek. Megszárította szőkésbarna haját, így arcát pár természetesen hullámos hajtincs keretezte. Amikor már ezzel is kész volt, kicsit fellélegzett, mert csak a ruhák kiválasztása volt hátra. A lányok mindenféle tanáccsal látták el, amiket Soph többnyire meg is fogadott.

Pontosan hét előtt tíz perccel aztán kész is lett, és barátnőivel a tükör elé sietett, hogy megnézzék a végkifejletet.
A lányok nagyon meg voltak elégedve Sophie külsejével. Nem volt túl kihívó, de mégis csinos volt. Végül Soph a lányok unszolására a farmerszoknyája és az új fehér topja mellett döntött, mondván, majd a tábortűz felmelegíti, ha esetleg hideg lesz este.
Arcán nem volt túl sok festék, a szemét fekete szemceruzával húzta ki, szájára pedig leheletnyi vékony szájfényt kent. Barátnői szerint ez is felesleges volt, mivel úgyis Adam szájában fog kikötni, de Sophie nem engedett ebből. Nyakában, mint mindig, ott lógott a szivecskés nyaklánca, amit anyukájától kapott. Sosem vette le, még fürdéskor sem. Egyfajta kabala volt neki, amitől nem szívesen vált meg.

Apropó, ajándék. Lisa elővett az ágya alól egy kis csomagot, és Beckyhez ment, aki épp Sophie figyelmét próbálta elterelni.

- Hát, Soph - szólalt meg a lány. - Tudod, tegnap nem volt alkalmunk átadni az ajándékod –kezdett bele Lisa.

- De most szeretnénk ezt bepótolni - folytatta Becka.

- Jaj, lányok erre igazán semmi szükség - tiltakozott rá. Persze azért jól esett neki, hogy barátnői gondoltak rá (meg kíváncsi is volt, hogy mit választottak neki). - A buli is már épp elég nagy meglepetés volt.

- De ezt muszáj volt megvennünk. Megláttuk, és egyből te jutottál eszünkbe – lelkendeztek.

Lisa elővette a kis csomagot, amit eddig a háta mögé rejtett, és Sophie kezébe nyomta.

- Boldog szülinapot! – visították.

- Ti vagytok a legjobbak! - mosolygott őszintén és a legnagyobb lelkesedéssel a lány.

Leült az ágyára, és elkezdte kibontani a rózsaszínű csomagolópapírba bújtatott ajándékot. A kicsomagolással végezve egy aprócska dobozt tartott a kezében. Egyfajta ékszeres doboz volt. Azt tudta, hogy biztos nem nyaklánc van benne, mert mindenki, aki kicsit is ismerte, tudta, hogy régi nyakláncától nem lenne képes megválni. Ezért nem is gondolta, hogy barátnői ilyenfajta ajándékkal akarják meglepni.

- Nem akarunk semmit sem elárulni, de ha tetszik, akkor több medált is vehetsz rá - szólta el magát Becky, aki már nem bírta megállni, hogy bele ne kotnyeleskedjen.

Sophie szép lassan felemelte a doboz tetejét, és egy ezüst karkötőt pillantott meg benne. Kiemelte a dobozból a láncot, majd a markába ejtette, így láthatta, hogy két medál is helyet kapott a láncon.
Az egyik (nem véletlenül) egy mackó volt. Sophie ugyanis élt-halt a macikért. Az első fontos maciját iskolás barátnőitől kapta szülinapjára, azóta ez volt a lány,,lelki társa”. Ha szomorú volt, csak felkapta az ágya tetején fekvő mackót, erősen magához szorította, s így máris szebbnek látta a világot.
A másik medálon pedig a neve állt apró kövekkel kirakva. Ugyan ennyi díszítettséggel kicsit csupasznak tűnt az ékszer, de így is elnyerte a lány tetszését. Azonnal barátnői nyakába omlott, és nem tudta elkerülni, hogy egy könnycsepp csorduljon ki a szeméből.

- Jaj lányok, nagyon tetszik! El sem tudjátok elképzelni, mennyire! Őszintén szólva ,mindig is akartam egy ilyen karkötőt.

- Ne sírj, Sophie, elkenődik a sminked - csitította a lányt Lisa.

- Ráadásul már hét óra van, menned kéne… - mutatott az órára Becka.

- Nem sírok - jelentette ki Sophie, és le is törölte a szeméből kifolyó könnycseppeket - De annyira szeretlek titeket, csajok.

- Mi is nagyon szeretünk - bújt oda hozzá a két lány. - De most már tényleg menned kéne, el fogsz késni. Ne várakoztasd meg a herceged! - kacsintott rá Becky.

- Jól van, megyek is.

Így a lány gyorsan beszaladt a fürdőszobába, megigazította a sminkjét, ami egy kicsit elkenődött a könnycseppektől. Magára fújt némi édeskés illatú parfümöt, felvette a karkötőt, amit az imént kapott, és már kész is volt. Búcsúzóul még egy puszit nyomott két barátnője arcára, és a következő pillanatban már hűlt helye volt. Lefelé szaladt a lépcsőn, mert már eléggé késésben volt, és nem akarta még jobban megvárakoztatni Adamet. A kollégium ajtaján kilépve körülnézett, de nem látott senkit.
Ezen nagyon megdöbbent.
Hogy lehet az, hogy Adam nincs a megbeszélt helyen? Talán elfelejtette a találkozót? Vagy olyan sokat késett, hogy a fiú már lement a partra?
Neem, az nem lehet, annyira nem késhetett el.

Vagy mégis?